A katolikus püspöki kar 1926. március 17-i ülésén Cesare Orsenigo budapesti apostoli nuncius a Vatikán elégedetlenségét tolmácsolta amiatt, hogy Magyarországon gyakoriak a vegyes házasságok. Kijelentette, hogy ezek veszedelmességére a katolikus hívőket erélyesen figyelmeztetni kell, s az ilyen frigyek létrejöttét meg kell nehezíteni. A katolikus főpásztorok azonnal kinyilvánították, hogy korábban is elítélték ezt a káros szokást, s most „... a Szentatya óhajára fokozott éberséggel igyekeznek a vegyes házasságokat akadályozni." Ezt követően a püspökök körlevelekben figyelmeztették a katolikus papságot a Codex Iuris Canonici ide vonatkozó előírásainak szigorú betartására. Az Esztergomi Főegyházmegyében az 1927. augusztus 30-án keltezett pásztorlevél hívta fel a plébánosok figyelmét a vegyes vallás házassági akadálya alóli felmentés feltételeire. A hívőknek lelkészeik elmagyarázták a más vallásúakkal kötött házasságok káros lelki következményeit. Bilkei Ferenc székesfehérvári esperes-plébános pedig tájékoztató brosúrát adott ki 1928-ban annak indoklására, hogy miért tiltja a katolikus egyház a vegyes házasságokat.
Természetesen a protestáns lelkipásztorok szintén igyekeztek visszatartani a gondjukra bízottakat a vegyes házasságoktól. Például Ravasz László - a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke - az 1920-as évek közepén Az igazi házasság című füzetében óvta a reformátusokat a katolikusokkal való frigyre lépéstől. Emellett a reformáció követői kitartóan bírálták a katolikusok hajlíthatatlan magatartását. A reformátusok negyedik budapesti országos zsinatának 1928. május 11-i ülésén a felekezet iskoláiról szóló VI. egyházi törvény módosításáról tárgyaltak. Ennek során napirendre került a vallási közösség tanítóinak és tanárainak házasodása. A zsinati atyák tiltották a kálvinista tanszemélyzet számára a katolikusokkal történő vegyes házasságok kötését és saját egyházuk kárára a reverzális adását. Az erről folytatott vitában Kováts J. István zsinati jegyző kárhoztatta a Codex Iuris Canonici felfogását a vegyes házasságokról. Görömbey Péter nagykállói református lelkész pedig egyenesen úgy látta, hogy a kánonjogi törvények szellemisége szerint „... aki nem katholikus, az nem is ember."
Újra foglalkozott az eltérő vallásúak házasságainak kérdésével a katolikus püspökök konferenciája is 1929. március 13-án. Az értekezlet napirendjén szerepelt, hogy a Sacra Congregatio S. Offícii 1928. december 31-én kelt iratában aziránt tudakolódott, nem volna-e lehetséges Magyarországon a vegyes házasságokkal kapcsolatos reverzálisokat szabályozó állami törvények módosítása. A vatikáni legfőbb hitügyi hatóságnak az ötlet felvetésére sikerült kiválasztania a két világháború közötti időszak hazai szempontból egyik legkevésbé alkalmas részét. Hiszen az ilyen próbálkozás nyugodt felekezetközi helyzetben sem kerülhette volna el a protestánsok heves tiltakozását. 1928 és 1929 fordulóján pedig egyáltalán nem volt békésnek nevezhető nálunk a katolikus-protestáns viszony. Ennek oka XI. Pius 1928. január 6-án kiadott Mortalium animos kezdetű enciklikája volt. Ebben a pápa rámutatott, hogy a római egyház Krisztus egyedül igaz egyháza. Minden rajta kívül eső keresztény vallási csoportot szakadárságnak bélyegzett. A katolikus hívőknek pedig a leghatározottabban megtiltotta, hogy az ismételten eretneknek nyilvánított protestánsok vallási egységtörekvéseiben részt vegyenek. A pápai körlevél nemzetközileg és hazánkban egyaránt éles kritikát váltott ki a reformáció követőinek táborában. Ennek következtében 1928-1929-ben idehaza rendkívül feszültté vált a kereszténység két nagy irányzatának kapcsolata. A katolikus főpapokban volt annyi józan belátás, hogy ilyen körülmények között nem tartották alkalmasnak az időt a reverzálisok állami újraszabályozásának kezdeményezésére. 1929. tavaszi értekezletükön ennek megfelelően foglaltak állást. Ugyanakkor ígéretet tettek a Szent Officium két további felvetésének teljesítésére. Ezek közül az egyik a vegyes házasság tilalma alóli felmentések megadásának szigorítására vonatkozott. A másik az egyházi engedély nélkül kötött frigyek utólagos jóváhagyásának megnehezítését tartalmazta. Ilyen módon igyekeztek visszaszorítani a túl gyakorinak tartott házasságkötések számát az eltérő vallásúak között.
Dr. Giczi Zsolt
adjunktus, SZTE Bölcsészettudományi Kar
