olvasás
(34)

  • Csoport típus: Publikus
  • Korán kell kezdeni
    Az olvasás kihívásai Számos programmal várta az érdeklődőket szeptember 8-án a Marczibányi Téri Művelődési Központ. Az Olvasás Világnapja rendezvény keretében sok programot szerveztek a kicsiknek és a nagyobbaknak is, így például a Kaméleon Olvasóklub ...
    2013. szeptember 10.
  • Az olvasás hatásai az agyra
    Olvasás közben ugyanis fizikailag megváltozik agyunk struktúrája, empatikusabbá válunk, sőt akár el is hihetjük, hogy az olvasottakat átéltük a valóságban. A következőkben vegyünk sorra hét olyan hatást, amelyet egy könyv élvezete vált ki bennünk. Először ...
    2013. április 26.
  • Legyen divat az olvasás
    A fiatalok és az olvasás Ritkán és keveset olvasnak a fiatalok, szövegértésben elmaradnak északi rokonainkhoz képest. A tizenöt éves korosztályban a fiúk mindössze 15, a lányok 20%-a olvas rendszeresen, azaz havonta legalább egy könyvet. Ugyanakkor a ...
    2010. szeptember 28.
  • Olvasás világnapja - videó!
    Szeptember 8-án volt az Olvasás Világnapja, melyet először itthon is nagyszabású rendezvény keretében ünnepelhettünk az Olvasásklinika és az AKG jóvoltából. A Marczibányi Téri Művelődési Központ adott otthont az egésznapos, szülők és gyermekeik számára ...
    2013. szeptember 12.
  • Vedd könnyedén a tanulást!
    Az ismeretek megszerzésének egyik legbiztosabb forrása, ha az ember olvas, olvas, és megint csak olvas, vagyis, tudomásul kell venni, hogy az információk nem szállnak csak úgy bele a koponyánkba. S abba se nagyon reménykedjünk, hogy a lefekvés előtt a ...
    2007. október 18.
  • Létezik felületes olvasás?
    Hányszor megkaptuk kritikaként: azért nem sikerült a felelet, dolgozat, esszé, zéhá, mert a tanulmányt, regényt, tankönyvi ismertető szöveget felületesen olvastuk el; vagyis nem figyeltünk eléggé a lényegre. Igazuk volt bírálóinknak? Valószínűleg igen: ha ...
    2014. március 12.
  • Könyv és borító
    Könyvesboltba jó járni, mert sok jó könyvet lehet ott találni. Meg zenét, hangoskönyvet. Bort, olykor kávét is. Mert jó szaga van az új könyveknek. Mert szép színes stócokba vannak pakolva a könyvek. Motivációnk tehát sokféle lehet azon kívül, hogy ...
    2014. november 19.
  • Olvasó nyár 2014
    A pályázaton részt vehet bármely oktatási, kulturális vagy tudományos intézmény, közhasznú, érdekvédelmi vagy szakmai szervezet, önkormányzat, illetve olyan gazdálkodó szervezet, amely oktatási, művelődési vagy tudományos tevékenységet végez, vagy nyári ...
    2014. június 3.
  • A diák, mint irodalomtörténész
    Változatlanul tapasztalható a hagyományos versenyistálló szemlélet a szülők fejében az iskolák tekintetében annak ellenére, hogy egyre világosabban látszik: a magyar iskolarendszer az álteljesítményt hajszolja. A jelenkori környezet elszaladt az iskolák ...
    2010. augusztus 27.
  • Mit olvasson a gyerek?
    De mivel muszáj, dolgozat lesz belőle, jegyet kapnak érte, csak elkezdik olvasni. Aztán ahogy olvassák, úgy megy el kedvük attól, hogy valaha önszántukból is elővegyenek egy könyvet. Mert a 30-40 éve nem igazán változó kötelező irodalmak többsége nem ...
    2014. október 16.