(Ilyen kérdéseket kiváltó mű a kötelező olvasmány Sirály.)
Nyomozzunk csak egy kicsit! A tér nem sokat segít: „Történik Szorin udvarházában. – A harmadik és a negyedik felvonás között két év telik el.” (Itt is később Makkai Imre fordítását használom – Á.K.) Ennél több adatunk nincs: vidéknek vidék, de hogy hol? Anton Pavlovics szerint elhanyagolható.
Az idő már többet segít. A darab, mint tudjuk 1895-ben íródott. Kortársi alkotásnak tekinthetjük, ezért a legkésőbbi időpont 1894 ősze. Itt még a hónap, nap is behatárolható. III. Sándor cár 1894. október 20-án (ortodox naptár szerint november 1-jén) halt meg. Ezt kortársi műből, főleg ha színházról, újságokról van szó, kihagyni nem lehet. Tehát legkésőbb 1894 őszén fejeződik be a drámai cselekményidő. Akkor viszont legkésőbb 1892-ben kellett kezdődnie.
Mit keres Konstantin Trepljov vidéken? Miért nincs a városban, egyetemen vagy egyéb kulturális központban, ha értelmiségi? Miért ragad itt, miért nem megy Nyina után, vagy egyáltalán el? Annyira ragaszkodna bácsikájához? Lehet élni egy ilyen szituációban?
Véleményem szerint – itt jön a történész világismerete – azért nem megy el, mert nem mehet.
Érdemes tanulmányozni az Orosz Birodalom belpolitikai életét. II. Sándor kikényszerített gazdasági reformjai mellett, után megindult egy politikai erjedés. A zapadnyikok tanaiból sarjadó nihilisták megelégelték a szavak harcát: viták helyett az erőszakhoz nyúltak.
1881 augusztusában az „Átmeneti rendelkezések az állam biztonsága érdekében” című rendelet nagyobb hatalommal ruházta fel a kormányhivatalokat és a belügyminisztériumot, ezáltal a rendőrséget. (Ez a rendelet egyébként egészen 1917-ig érvényben maradt.) 1882-ben megszigorították a cenzúrát; két évvel később, 1884-ben az állam ellenőrzése alá vonták a felsőoktatást. A cár támogatta az Ohrana (a politikai rendőrség) felállítását. Ezekkel az intézkedésekkel III. Sándor az ellenzéket akarta megsemmisíteni, és az édesapja sorsát elkerülni, aki ellen ugyanis több merényletet is elkövettek, mígnem végül 1881. március 13-án felrobbantották.
Ismeretes, hogy 1886-ban merényletet kíséreltek meg III. Sándor ellen (aki 1881. március 13-tól 1894. október 20-ig uralkodott.). 1887 májusában a letartóztatott összeesküvőket, köztük Alekszandr Iljics Uljanovot felakasztották. Ettől kezdve nemcsak öccse, Vlagyimir Iljics, hanem az egyetemi ifjúság jelentős része megfigyelt személy volt. (Lenin életében itt következett be fordulat: még ugyanazon évben letartóztatták és kitagadták a Kazanyi Egyetemről egy diáktüntetésen való részvételért. Ezek után korlátozták a mozgását, magánúton tanult, majd Tartuban szerzett diplomát, és 1891-ben engedélyt kapott arra, hogy ügyvédként praktizáljon.) Senki ne higgye, hogy a későbbi politikus sorsa szimbolikus! Az 1882-ben létrehozott cári titkosrendőrségnek jogában állt előzetes engedély nélkül házkutatást tartani, állampolgárokat letartóztatni és Szibériába száműzni, vagy felügyelet alá helyezni.
Anton Pavlovics Csehov
Azt gondolom, hogy a korabeli nézők valamennyien tudták, hogy Trepljov nem mozdulhat a birtokról, hacsak nem szökik külföldre. S még azt is gyanítom, hogy ki a „tartótisztje”, felügyelője. Samrajev, a volt hadnagy. (Csehov A 6-os számú kórterem című művében nagy szerepet tulajdonít a hadsereg szellemének.) Ha valaha lenne jelentősége a Spiró György Imosztorában Bogusławski által kifogásolt kihúzott néma szolgáknak, akkor ebbe a darabba be lehetne vonni őket. A szövegen nem kellene változtatni, de valahogy csak érthetővé tenné Trepljov bénítottságát.
S akkor érthetővé lenne a „csehovi puska” ügye is. A vadász, a puskával jól bánó Kosztya az első kísérletet azért követi el, hogy fölhívja magára a figyelmet. Jellegzetes pszichológiai alapállás ez. Akár a nyílt színen is el lehetne játszani. A második nem pusztán azért sikeres, mert az elsőből tanult. Addigra benne világossá kellett válni, hogy innen még az írás segítségével sem törhet ki. Messze nem azért, mert Trigorin nem olvasta el alkotását. Inkább mert ezt a világot már csak úgy lehet megváltoztatni, ha részeire robbantja. Ugyanakkor Csehov, az orvos, az orosz társadalom szociografikus pontosságú leírója tudja, hogy ez kevés. Mert a kiművelt, tehetséges emberfő pusztulása azonosítható a szódásüveg robbanásával.
S ne véljük, hogy ez Dorn kegyes csalása csupán: Csehov tudta, hogy senki nem akar változtatni, változni – gondoljunk csak többi művére A 6-os számú kórteremtől a Három nővérig. Csakhogy ez nem élethazugság, mint Ibsennél, mert nem magánéleteket ment. Petőfi sejtett valamit, nem véletlenül találta ki hapax legomenonját, a „szolgazsarnok” szót. Van a közösség tagjainak valamiféle fura együttműködése a hatalommal, amely 1917-18-ban megrendül ugyan, de aztán 1989-90-ig ismét létezik az együttműködik a fennálló renddel. S azóta…?
Valóban komédia lenne Csehov darabja? Akkor úgy komédia, mint Molière Tartuffe-je. Mert addig nincs nagy baj, amíg megjöhet a király kegye. Ez a páternalista burkolt diktatúra esszenciája átjárja a kelet-európai társadalmakat; messze nem a bizantinizmus, cezarománia a legnagyobb veszély, hanem az alapvető közösségi értékek, eszmények elsilányítása, deformálása, ilyetén továbbhagyományozása az oktatás és a média segítségével. Ilyenek a Sirály szereplői is: legföljebb magánéletük, -céljaik áll tevékenységük középpontjában – lehet-e ezen nem nevetni. S ha tükör?
S akkor még egy kérdés: szimbolista dráma-e Csehov darabja? Először is, a szimbolista mű a szimbolista világkép tükröződése. Nem azért szimbolista, mert szimbólumot használ, hanem azért használ szimbólumot, mert szimbolista. (Lásd még: a gyerek nem azért bárányhimlős, mert hólyagocskák vannak a testén, hanem azért vannak viszkető hólyagocskái, mert bárányhimlős.) A szimbólum nem fejthető, csak sejthető kép, amely a többrétegű világ közötti kapcsolattartásnak az eszköze. A sirály allegorikus jelentése a képzettársítások és a folyamatos azonosítások során bővül-egészül ki, s épp úgy nem szimbólum, hanem allegória, mint Ibsen vadkacsája, babaháza, tornya. Nagyon jó lenne, ha a legalapvetőbb arisztotelészi módszerhez térnénk vissza: nem a tekintélyre kell hivatkozni, hanem a valóságra, és a valóság tudására. A legegyszerűbb stilisztikák is megmagyarázzák a két összetett költői kép közötti különbséget.
Nem vagyok rendező, nem vagyok színházi ember, csak értelmező. Minden értelmezés szabad, s kísérlet – ám bízom a megvilágosodás erejében. Ha sikerült megnyugtató válaszokat adnom, akkor rést ütöttem a kánonon. Szabályrendszerekre szükség van, de a szabályrendszerek Gödel tételei szerint sérülékenyek és nem teljesek. Jobb lenne a szöveget, az emberi világot ismerni, mint kreált elméletekhez ragaszkodni. A színész is, a rendező is, az operatőr is értelmező – legyenek bátrak, merészek, de ne önmagukért, hanem a szövegért.
Dr. Árpás Károly
középiskolai tanár
Deák Ferenc Gimnázium, Szeged
a Madách Irodalmi Társaság tagja
