Az S. F. repülős századosra vonatkozó két vaskos dosszié nagyszabású ügyet sejtet, ám az iratokból egy átlagembernek az ötvenes évek első felében átlagos története bontakozik ki. Ebben az időszakban a társadalom minden rétegét beleértve összesen 1,2 millió főt regisztrált és figyeltetett ellenségként a politikai rendőrség. 1950 és 1953 között több, mint egymillió büntetőeljárást kezdeményeztek, 650 ezer esetben vádindítvány is készült, 390 ezer elmarasztaló ítélet született. S. F. sem volt fontos személyiség, ügye mégis nagy ráfordításról tanúskodik: a koncepciós perek lefolytatása ezen a szinten is pontos koreográfia szerint történt. Egy per dokumentumai - előállítási és őrizetbe vételi javaslat, kihallgatási tervek, jegyzőkönyvek, a fogdahálózat jelentései, írásos vallomások, jelentések, kiértékelések, vádirat, ítéletek - nem spontán keletkezett források, hanem a hatalom inspirációjára és akaratából jöttek létre. Az iratokból a politikai rendőrség működésének mechanizmusa mellett a koncepció felépülésének folyamata - és buktatói is - felsejlenek. Az ilyen típusú források értéke sok szempontból vitatható, hiszen e szövegek - még ha szó szerinti idézetnek tűnnek is - többszörös szűrőn, illetve deformáción mentek át lejegyzésükig. Az elhangzottak írásba foglalásakor és a jegyzőkönyvek gépiratának elkészültekor is vannak szándékos és véletlen változtatások, hibák, nem említve az előzetes terveket, elvárásokat. A koncepciós eljárások irataiban foglaltak legnagyobb része eleve konstrukció. A megszólaló valós mondandója, szándéka, és az eredeti szövegkörnyezet semmiképpen nem rekonstruálható pontosan, ám mégsem gondolhatjuk, hogy a szövegek nem tartalmaznak értékelhető információkat vizsgálódásunk tárgyához.
A szokványos nyomozati és bírósági iratok mellett a fogdahálózat jelentései is nagy számban találhatók S. F. dossziéiban. Az őrizetbe vett katonatiszt bizalmába férkőző, annak hangulatát, magatartását, az ügyével kapcsolatos megnyilvánulásait jelentő zárkatárs - fedőneve Bozsó István - feltehetően maga is fogoly volt, akit ígéretekkel vehettek rá az ügynöki szerep vállalására. Jelentései ugyanis nem arról tanúskodnak, hogy kényszer alatt cselekedett: kommentárjai, személyes-személyeskedő megjegyzései, sőt a ki-hallgatóknak szóló tanácsai készséges együttműködőt sejtetnek. Kilétét nem sikerült feltárni, saját szerepére, életének tényeire vonatkozó megjegyzést pedig ritkán közöl jelentéseiben. Bár többször említi, hogy 1945 előtt a 2. vkf. (hírszerzés, kémelhárítás) tisztje volt, jelentéseinek stílusa, megszövegezése alapján okunk van kételkedni abban, hogy iskolázott ember volna. Azt sem tudjuk, valóban tett-e olyasmit, ami miatt bíróság elé állíthatták volna - fedőtörténete meghiúsult disszidálási szándékról szól. Politikai megnyilvánulásai egyértelműek: rendszerhűségét különféle módokon és bizonyára nem véletlenül több alkalommal is kifejezésre juttatja. Az ügy vizsgálata szempontjából e dokumentumok azért fontosak, mert nagyon jól kiegészítik egymást a kihallgatási tervek és jegyzőkönyvek, valamint a zárkatárs jelentései. Utóbbiak az ügynöknek a kihallgatási tervek alakulásában játszott szerepéről is informálnak.
A Bozsó István által megfigyelt S. F. három gyermekes családapa, 1938-tól tartalékos, majd 1941-től hivatásos repülőtiszt volt. 1945 tavaszán alakulatával már Ausztriába vonult vissza, és hamarosan angol hadifogságba került. A hefti magyar kórház gépkocsivezetője lett, a gyógyszer- és betegszállítások kapcsán viszonylag nagy mozgásszabadságot élvezve. 1945 októberében térhetett vissza Magyarországra. Igazolása után jegyzői tanfolyamot végzett, majd Kőszegen lett jegyző, 1946-ban a kommunista pártba is belépett. 1950-ben behívták a Magyar Néphadseregbe, mert a légierő 1949-ben megkezdődött rohamléptékű fejlesztésében szükség volt a képzett repülősökre. Ám politikai okokból már 1951-ben elbocsátották a légierő régi tiszti állományának 80%-át, és sokuknak bírósági eljárással is szembe kellett nézniük. Ez várt 1952-ben S. F.-re is, akinek ügye egyszerű volt: azon alapult, hogy nyugati hadifogságba került, és 1945 nyarán járt a weissensteini hadifogolytáborban, ahol Magyarországra irányuló hírszerző tevékenység szerveződött. A több táborból álló komplexum egyik részlegének parancsnoka volt Martsa Sándor ezredes, és itt tartózkodott Korponay Miklós vezérkari százados is, aki 1942-ben megtervezte az irreguláris, különleges alakulat - a „kopjások" - létrehozását, amit 1944-ben, már a nyilas hatalomátvétel után valósítottak meg Zákó András vezérőrnagynak a vezetésével. A Kopjás Mozgalom lényege, hogy kis létszámú szabadcsapatokat hoznak létre és képeznek ki, melyeknek feladata hírszerzés és a szovjet hadsereg hátában szabotázsakciók, bomlasztó tevékenység végrehajtása. A háború végén Ausztriába települve, majd hadifogságban is folytatták a szervezést, és felvették a kapcsolatot az angol és amerikai hírszerzéssel is. A mozgalom 1949-ben beolvadt a Magyar Harcosok Bajtársi Közösségébe. Az emigráns szervezetek ügynökhálózat és futárok segítségével igyekeztek információkat szerezni Magyarországról, és felkészülni a várt rendszerváltozásra. 1948 és 1950 között az ÁVH és a Katonapolitikai Osztály hazai kapcsolataik nagy részét perek sorozatának előkészítésével számolta fel, de az MHBK a későbbiekben folytatta tevékenységét, és a hazai eljárások sem zárultak le. A „Korponaimartsa" ügyben kémkedés és összeesküvés vádjával 1950 októberében kezdődtek meg a letartóztatások, a cél Korponay Miklós és Mártsa Sándor magyarországi kapcsolatainak felszámolása volt. Az S. F. ellen 1952. január végén megkezdődött eljárás ebbe a folyamatba illeszkedett.
Az 1952. január 30-i előállítási javaslat az alábbiakra alapozza az S. F. elleni eljárás megindítását: ,,Szülei 7 hold földdel rendelkező kulák-korcsmárosok voltak, apósa a múltban nyilas szervező volt, népellenes tevékenységéért 3 év börtönbüntetésre ítélték. Tényleges katonai szolgálatának letöltése után mint karpaszományos tartalékos tiszti iskolát végzett, tisztté avatása után 1938-ban továbbszolgálatot vállalt. A Horthy-hadseregben beosztottaival kegyetlenkedett, indokolatlanul köttetett ki embereket, géppisztollyal kényszerítette ki nyugatra beosztottait. Rendszeresen tesz Párt- és Szovjetunió-ellenes kijelentéseket. Baráti köre Párt- és Szovjetunió-ellenes volt horthysta tisztekből áll, akik legnagyobb része hírszerzéssel gyanúsítható. " Az előállítási javaslatban a továbbiakban hangsúlyozzák azt a tényt, hogy angol fogságba került, és a „Szövetséges Haderők Katonai Kormányhivatala" által kiadott, a C1C által is láttamozott különleges igazolvánnyal rendelkezett. A későbbiekben disszidálás elősegítésével és államtitok megsértésével is bővült a vádak sora.
A fő vádpont N. I. tanúvallomása alapján arra épült, hogy S. F. járt a weissensteini táborban: „1945 júliusában részt vett a weissensteini táborban Vasvári volt altbgy., Martsa ezds., Korponai Miklós vk. szds. vezetésével tartott értekezleten, amelyen a Magyarország ellen irányuló felderítőmunkát és az ezzel kapcsolatos feladatokat tárgyalták meg." E megbeszélésen N. I. vallomása szerint szó volt még Magyarország dunántúli részének az angolok és a Szent László hadosztály által való megszállásáról, és állítása szerint S. F., valamint kíséretében levő tiszttársa valamilyen feladatot is kapott Martsa ezredestől.
1952. január 31-én készült el az első, S. F.-re vonatkozó kihallgatási terv. Az ebben felsorolt kérdések a továbbiakban is ismétlődnek majd: életrajzi adatai mellett múltbeli magatartása, nyugatra településének tényei, ottani tartózkodási helye, társai érdeklik az ÁVH-t. Adatokat kérnek a hadifogolytáborokról, a megszállási zónákról, weissensteini látogatásáról, a számára kiállított igazolványról, s végül a Szent László hadosztályról, a kopjásokról, a pumásokról. E napon kelteződött Bozsó István első jelentése is. Beszámolója szerint S. F. „Felzaklatott idegállapotban jött be. Állítása szerint semmi olyasmit nem csinált, ami miatt letartóztathatták volna." Reménykedik abban, hogy hamar kiengedik, de azt is elképzelhetőnek tartja, hogy hamis tanúvallomások alapján bent tartják. Próbálja kitalálni, miért tartóztatták le, legvalószínűbb okként egy 1951. decemberi megjegyzését említi, amikor bírálta egy szovjet repülési szakszöveg hibás fordítását. Mint később megtudta, ezt rossz néven vették, és elképzelhetőnek tartja, hogy emiatt hozták be. Családjára hivatkozva azt állította, miattuk se tett volna semmi büntetendőt. Zárkatársától aziránt érdeklődött, verik-e a foglyokat - Bozsó azt válaszolta neki, hogy őt korábban megfenyegették ezzel.
S. F. másnapi kihallgatásán csak annyit mondott el, hogy a hefti magyar kórház gépkocsi vezetőjeként mozoghatott szabadon az angol zónában - a sokat emlegetett „CIC igazolványt" is ezért kapta. Weissensteinből csak egyetlen ismerősére emlékezett, még a táborvezető neve sem jutott az eszébe.
Pihurik Judit
egyetemi oktató, SZTE
